szociálpedagógus – biologika konzulens – tréner – life coach – business coach

BÁTORSÁGSZÉK – ez fogalmazódott meg bennem most már sokadszor. Aki leül a KONZULTÁCIÓN, lehet, hogy ELŐSZÖR MONDJA KI / SÍRJA KI igazán legfájóbb érzéseit. Pedig nincs erőszak. Nincs semmi, csak egy hely, ahol biztonságban érzi magát az illető. Ahol arra kérem, idézzen fel olyan eseményeket, élethelyzetet, ami megfelel néhány feltételnek. A konzultáció egy szelíd beszélgetés. Nincs hókusz-pókusz, nincs bla-bla, nincs felesleges mondat. Értő figyelem találkozik a szív fájdalmaival. A TEST is elmeséli ugyanezt a saját nyelvén. Személyre szabottan ismertetem az érintettel az 5 TERMÉSZETTÖRVÉNYT,melyek mindenkire érvényesek. Ezek vezérlik a testünket. A TÚLÉLÉS ÉRDEKÉBEN A TEST BÁRMIRE képes. És addig fog próbálkozni, míg csak ereje van hozzá. Ezt hívjuk KIÚJULÁSNAK, KRÓNIKUS BETEGSÉGNEK, érthetetlen – leginkább ROSSZINDULATÚ – elváltozásnak, valamilyen szervi funkció megváltozásának. Miért? Azért, mert az a bizonyos lelki fájdalom még mindig KATTOG. Kinyomozzuk, miért és mikor kattog még mindig. Csak ekkor van ESÉLY az igazi gyógyulásra. Persze van az a szerencsés eset is, amikor már a fájdalom csak egy EMLÉK, az érintett ügyesen TÚLLENDÜLT rajta, MEGOLDOTTA, FELDOLGOZTA. A test regenerálódik mindenféle tünetekkel. Ez a LEGGYAKORIBB. És persze a legbosszantóbb. Amikor a lélek már nyugodt, a test meg beteg. Nem beszélve pont a betegség által kiváltott ÚJABB RETTEGÉSRŐL, mely beindíthatja az ördögi kört. BÁTORSÁGSZÉK. Ahol önszántunkból tépjük fel a sebeket, hogy KITISZTÍTSUK azt. Azért, hogy NE MÉRGEZZEN TOVÁBB minket. Azt szokták mondani azok, akik konzultáció végén kimennek az irodából, hogy újjászülettek. Megértettek valami nagyon fontosat. Megtanulták a leckét. Otthagyják nekem a súlyos csomagjaikat és megkönnyebbülve lépnek tovább. ITT NINCS VÉGE a történetnek. Sőt! Itt kezdődik . Lehet átgondolni a saját szerepünket, felelősségünket. Lehet magunkat vállon veregetni vagy bátorságra, döntésre bátorítani. Számtalan módon lehet magunkat fejleszteni. Az Új Medicina ehhez egy KIRÁLYI ELEGÁNS MÓDSZER. A gyógyítás a testünk és a szakemberek dolga. A lelkünket azonban mi is meg tudjuk gyógyítani – NYUGTATÓK NÉLKÜL – a BÁTORSÁGSZÉKBEN. 
Szeretettel várom a kedves érdeklődőket ez évben is akár egyéni konzultáción, akár tanfolyamokon, akár témák szerinti képzéseken. Mindenről tudnak tájékozódni a www.biologikasopron.hu oldalon, velem pedig a 06203287301-es telefonon, a biologikasopron@gmail.com címen vagy a fb-oldalon keresztül tudják felvenni a kapcsolatot. Csorba Imelda biologika-új medicina konzulens és tréner Bejelentkezés: https://csorbaimeldaujmedicinabiologikakonzulens.booked4.us/