2018-ban íródott igaz történet…

Szeretnék megosztani Veletek egy saját örömteli történetet. Lányaim 26 és 10 évesek. A kicsinek a jobb karján a hajlatban január vége óta kínzó ekcémája volt. Ott, ahol ölelünk….

🙂

Kezdetben még feljebb is volt, lejjebb is, nagyon-nagyon csúnyán. Őt megcsípte egy pók a jobb alkarján 2017. december végén. Mindenképp arra gondoltam, hogy ettől akar elhatárolódni, kapcsolgat ki-be, no meg a viszketés maga, csak épp személy nem volt a storyban, de más nem is jutott eszembe. Aztán a múlt hét végén leesett a tantusz, hogy IDE Ő KELL, biztos tudja, mi történt, ha ennyire borzasztó a helyreállítás ( AZ EKCÉMA HELYREÁLLÍTÁSI TÜNET ). Én csak annyit mondtam neki: Iza, emlékszel-e, történt-e veled valami nagyon jó dolog januárban? Olyan ölelős-összebújós jó dolog? És nem velem kapcsolatban? ( MERT AKKOR A BAL KEZE LETT VOLNA ÉRINTETT… ) Ő rámnézett és azt mondta: Persze! Akkor volt Dóri ( a nagylányom, Iza nővérének ) szülinapja. Mivel Dóri lányom közel két éve elköltözött tőlünk, mert családot alapított, Iza gyakran HIÁNYOLTA őt. Mindig azt mondta, már nekem nincs is testvérem. Én magam a konyhában álltam és annyira megható volt, hogy ölelkeznek, hogy rögtön le is fényképeztem őket. Így van róla bizonyíték.

🙂

Nos kettő perc alatt kiderült, ez volt Iza számára a hiányérzet megszűnése és a bizonyság, hogy őt bizony szereti a nővére. Rég tudták így átölelni egymást – idő és lehetőség hiányában. Azonnal kikereste ezt a fotót, és közölte, hogy na ez az! MÁSNAPRA HIHETETLEN MÓDON CSÖKKENTEK A TÜNETEI, most, egy héttel kb. a beszélgetés után kettő pöttye van.

🙂

Ilyen egyszerű. Sokszor gondolunk valamire, hogy biztos ezért, vagy azért vagyunk betegek. Mert sokszor olyan egyértelműnek tűnik. Csak épp elfelejtük, hogy mindig az számít, az érintett hogy élte meg a dolgot. Nem az én véleményem, gondolatom számít, hanem az övé! Ezért nagyon fontos, hogy az érintett, a beteg MESÉLJEN MAGÁRÓL. De ehhez jó kérdések kellenek! Tudni kell, hogy mit kérdezzünk. A tünet ugyanis megmutatja, hogy milyen érzelmet keresünk. A tünet felbukkanásának időpontja segít abban, hogy megkérdezhessük, mi történt akkor??? Az, hogy a testnek mely részén van gond, egyértelműen beazonosítja, hogy kivel/mivel kapcsolatos a probléma. Ahogy tudatosítja magában az érintett, hogy egy élmény mennyire felkavarta ( negatív vagy pozitív értelemben ), meg kell nézni, már megoldódott-e az a lelki bánat véglegesen és máris jöhetnek a különböző gyógyítási praktikák. De addig SZÉLMALOMHARC, ahogy nekünk is Izával az volt január óta. Mennyit szenvedett szegény feleslegesen, ha előbb eltávolodok a saját makacs meggyőződésemtől, hónapokat spórolhattunk volna meg. Na, ezt is megtanultuk!

A poszt eredetileg itt volt olvasható: https://www.facebook.com/search/top/?q=biologika%20sopronban%20ekc%C3%A9ma