[foogallery id=”558″]
SÁRA és a LÁZGÖRCS… Ha tudnánk, hogy mit okozunk, tennénk-e??? Ha végre kinyitnánk magunkat az igazság felé, nem volna-e jobb mindenkinek??? Ha a saját sérelmeinket nem adnánk tovább tudattalanul, nem volna-e szebb a világ??? Hazudjam azt, hogy nem érint meg semmi és oly nyugodt vagyok, mint egy szerzetes a kolostor tetején??? Nem mondom. Van, amikor én is úgymond kiakadok… vagy eláll a lélegzetem…. vagy úgy érzem meg van kötve a kezem…DE MI VAN, HA EZT EGY KISGYERMEK ÉLI ÁT? Gondoljunk bele, hogy kisgyermekként az orvosi rendelőben vagyunk. Valahogy már ismerős a helyzet, ismerősek az illatok, képek, jártunk már itt. Ha szerencsénk van, nem betegség, csak egy általános vizsgálat miatt jöttünk és szelíd módszerekkel, lágy érintésekkel, türelemmel vizsgáltak minket úgy, hogy Anyához bújhattunk, Ekkor minden rendben van. Teli pocakkal, nyugodtan érkeztünk és csak a játékot érzékeltük. A NAGYOK- az óriásnak tűnő felnőttek számunkra hatalmas tekintélyek, hiszen függünk tőlük. Anyától is, szüleinktől is, hiszen erősebbek, nagyobbak nálunk, az erejük, testük, hangjuk, illatuk,látványuk BIZTONSÁGOT jelent. Felemelnek, forgatnak, fürdetnek, tőlük függ a komfortérzetünk és mi bizalommal vagyunk feléjük. Ha idegen Óriásokkal találkozunk, akkor azért megszeppenünk. Anyához bújunk. Ha az új ismerős kedves, barátságos és nem bánt minket, előbb-utóbb őket is megkedveljük.
Sára az én pici unokám. Az ő kis habitusa igényli a finomságot, lágyságot. Előre leszögezem, hogy természetesen nem minden gyerekre hat ugyanúgy egy élmény. Édesanyja a lányom. Mondhatom, hogy biologikus szemléletű Anyuka, aki elfogadja az orvosi segítséget, oltást, protokollokat stb., ő maga is kötelességudó és ami a legfőbb, csodálatos ANYA. Tehát tudomány, szív, józan ész, pontosan úgy, mint a szlogenem…
Szavai orvosi vizsgálat és oltás után időrendi sorrendben:
1.,Sára este elkezdte iszonyúan vakarni pontosan ott a kezét, ahol a doktor néni megmarkolta…. ” – mit jelent ez? Egy súlyosan megélt ilyen jellegű élmény után a bőr vékonyodhat, hogy a bántó dologtól távolabb kerüljünk, ám amikor megnyugszunk, visszavastagszik, akkor ezernyi tünetfélét produkálhat ( a megélés milyenségétől függ ), mindenesetre viszket és gyógyul ( főként a lélek ). Hívhatjuk EKCÉMÁNAK is.
2. ,,Éjjel belázasodott Sára, már akkor forró volt, mikor először megébredt es átmentem érte, idővel rosszabb lett, alig aludtunk, forgolódott, nyűgös volt nagyon es hajnalban elkezdett rázkódni, amitől meg sikítva sírt! Ettől meg elkezdtem én is sírni… Anya, SOKKOT KAPTAM, hogy tehetetlen vagyok! Kb. 10 percig tartott az egész, de szörnyű volt. Az egész gyerek akaratlanul rázkódott! Mire hívtunk volna orvost, Sára megnyugodott, ránézett a tabletre és mosolyogva mesét kért. ” – mit takar ez a történet? Az orvosi vizsgálatot a gyerek erőszakként élte meg. Valami miatt nem figyeltek arra, hogy a gyerek NEM EGY TÁRGY. Megmarkolták, lefogták, türelmetlenül vizsgálták stb. Anyukát is szigorú hangnemben utasították rendre, majd beoltották a gyereket. Sára minden porcikájával küzdött, hogy MENEKÜLHESSEN. Eleinte próbálta letépni a néni kezét. El tudjuk azt képzelni, milyen lehet, hogy minket egy nálunk 8-10X súlyosabb óriás lefog és bánt??? És ehhez Anyukánk is kénytelen asszisztálni??? Persze, ritka az a gyermek, aki mosolyogva tűri az oltást. De ha anya átölelheti, magán tarthatja, elterelik a figyelmét stb. nem lenne jobb? Azt a helyzetet, amikor ledermedünk, mozdulni, menekülni sem bírunk valamilyen élmény hatására, az izmaink bénulással reagálják le. Ezt HULLAREFLEXNEK hívják. Nézzük csak meg az állatvilágban a tetszhalott állapotot… Amikor elmúlik a veszély, az izmok újrakábeleződnek. Akaratlanul rángatózni fog az IZOM. Nevezhetjük tikkelésnek, rángógörcsnek, lázgörcsnek, epillepsziás rohamnak stb. Ha az egész test rángatózik, akkor az egész testünk veszélyben volt – vagy átvitt vagy valódi fizikai értelemben. A láz mértéke a konfliktus jellegére utal. A magas láz ez ELHATÁROLÓDÁSI konfliktusok velejárója. Azt hiszem ez mindent elmond.
3. ,,Anyukám most meg szárazan köhögünk. Mind a ketten. Tudom, hogy mondtad, erre számítsak. OLYAN JÓ, HOGY VAGY NEKÜNK. MINDIG MEGNYUGTATSZ, hogy mi miért van. SZERETLEK.” – mi történik ilyenkor? Amellett, hogy lányom szeretete könnyeket csal a szemembe, biologikus szempontból az alábbi : Amikor hang nem jön ki a torkomon, úgy megijedek, a gége izmai is lebénulnak, ezért dadogok, beszélek akadozva vagy valóban megnémulok félelmemben, riadalmamban. Amikor megnyugvás után újrakábeleződik a gégeizomzat, akkor száraz akaratlan köhögés történik. Szóval nem fáztam meg! Totál máshonnan fúj a szél! Az a gyerek, aki állandóan szárazan köhög, az állandóan fél.
4. ,,Most már csak annyit látok Sárán, hogy olyan bizalmatlan. Le sem tudom tenni. Bújik egész nap. Tudom, türelemmel majd visszatér a kis bohócom kedve. ” – hát igen…. mi is bizalmatlanok vagyunk azzal, aki bántott… és sokszor még azzal is, aki nem, hiszen sok negatív élmény bizalmatlanná tesz.
Kedves Olvasó! Tudom, hosszúra sikerült ez a poszt. Talán mert érzelmileg közel álló családtagjaimmal kapcsolatos a történet. AZ ÉLET ÍRTA.
Munkám során mindig csak és kizárólag igaz történeteket mesélek el. Pont így. Történet és megértés. Ettől hiteles.
Egyéni segítségnyújtás során az érintett mesél, én biologikusan elmondom, mi történik a testben. Vagy ha a test már panaszkodik, beteg, akkor megkeressük a hozzá tartozó érzelmet. Innen indul a végleges gyógyulás lehetősége.
TANFOLYAMOKON rengeteg hasonló történettel színesítem a tudás elmélyülését. Nem az a cél, hogy fejből tudjuk a szervek anatómiáját. Nem lexikális, hanem gyakorlati tudást szerzünk. Melyet mindenki a maga családjában azonnal alkalmazni tud. Mi lehet az egészségnél fontosabb???
Csorba Imelda – a béke elkötelezett híve
www.imelda.hu
06203287301
Köszönöm, ha megosztja tapasztalatait, véleményét! Ez egyelőre a ,,Rólam” oldal alján tudja megtenni, dolgozom rajta :)