biologika konzulens – tréner – life coach – business coach

Jó, hát akkor legyen… Már régóta halogattam ezt az írást. Mert fáj. Előveszem az emléket, leporolom és újra eldugom. Megtanultam élni a hiányával, de mégsem mondom, hogy mindegy… így volt megírva… ez volt a sorsa… ezt választotta…Hátha maradhatott volna még…Az imádott lányáért.

Azért írok most is, hogy egy szép új világot teremtsünk együtt gondolkozással, egymás véleményének a tiszteletével, egymás fájdalmának az elfogadásával, egymás támogatásával. Tiszteld kedves Olvasó, e sorokban a saját élményeimből tudok táplálkozni, így biztos lesz benne olyan, ami nem pontos fogalmazás és az elmúlás nem minden aspektusát érintő írást olvasol.

Érzem, elfogadom a Sors forgatókönyvét. Ezek a sorok személyes meglátásaimat tükrözik, melyek olykor találkoznak a biológiai természettörvényekkel, máskor pedig az ismeretlen erő hatalmát teljességgel tisztelik és elfogadják. Ezt most nem tudom röviden leírni… Ha elkezded olvasni kedves Olvasó, kérlek tedd ezt a végéig. Félig semmit sem ér, sőt, akár félreérthető is lehet.

Nem szól írásom a karmikusan vállalt rövid életekről ( pl. baleset ), melyhez soha nem szólok hozzá. Ez nem az én asztalom. Tisztelem a felsőbb akaratot. Ám hiszem, hogy van sok minden, ami emberként megfejlődhető. Különben miért volnánk itt? Miért olvasnád el soraimat? A veleszületett rendellenességek már határeset, mely lehet valóban vállalt út és lehet a várandósság előtti/alatti időszak lenyomata is. A természetellenes szerek, táplálkozás és sugárzások hatásairól sem születhet lelkizős írás. Az mérgezés.

Úgy vettem észre, a fiatalon elvesztett embertársaink, családtagjaink olyan nyomot hagynak bennünk, melyet jó lenne valahogy mégis elfogadni, másképp látni, értelmet találni benne. Amikor valaki hosszú élet végén elfáradva kel át a másik oldalra, azt könnyebb elfájni. Akkor is hiányzik, akkor is keressük őt a felhőben, a levegőben, akkor is idő, míg megbékél a szív. Az sem mindegy, hogyan vesztettük el a szeretett hozzátartozót, ismerőst, szenvedett-e, van-e bűntudatunk, segíthettünk volna-e, kellett volna-e máshogy csinálni bármit. Hiányukkal megmutatják, de jó, hogy itt voltak! Milyen gazdagok vagyunk, hogy ismerhettük Őket!

Ez a gondolat aztán átvezet oda: vajon ha most itt lennének, ugyanolyan jónak, nagyszerűnek, különlegesnek, fontosnak tartanánk Őt? Elmondanánk neki, hogy örülünk a puszta létének? Veszekednénk vele apró-cseprő dolgokért? Szólnánk néha két jó szót anélkül, hogy annak oka lenne? Volna Rá időnk? Érdekelne-e úgy igazán, mi nyomja a szívét? Tudnánk úgy nézni a köztünk lévő szeretet-kötelékre, hogy vajon mit tudok adni – ahelyett, hogy mit nyerek én ezen? Mernénk őszintén megbeszélni Vele dolgokat? Töltenénk vele minőségi időt? Megköszönnénk neki egy reggeli kávét? El tudnánk engedni a saját útjára, ha úgy hozná a sors? …

Ezekre a kérdésekre írásom végén visszatérek majd. Hisz minden veszteség hoz ajándékot is…

Kiindulok abból, hogy hitem szerint életünknek van egy választott eleje és vége. Hát ez a vég-pont tud véleményem szerint korábban is jönni… Van valamilyen küldetésünk, vállalásaink és vannak házi feladataink. Ezek a feladatok, ha sikerülnek, mehetünk a magasabb osztályba. Ott új feladatok várnak ránk. Egyre nehezedő, komolyabb, de fejlődést garantáló feladatok. Sok tantárgy van. Ha nem sikerül átmennünk akárcsak egyetlen tantárgy vizsgáján, ismétlünk, aztán újra nekirugaszkodunk. Van, amikor számunka kedves tanárok társaságában, motiváló közegben, sikerélményekkel vesszük az akadályokat. Ez sem sétagalopp, de mindenképp örömtelibb, könnyebb. Van, amikor olyanokat hallunk, hogy Neked ez úgysem fog menni, megbuktatlak és magunk is érezzük, nagyon-nagyon nehéz helytállnunk. Szüleink is sokat nyomnak a latba. Vannak elvárásaik, még akkor is, amikor Ők maguk nem voltak valami fényes tanulók. Vagy épp nagyon is kimagasló teljesítményt nyújtottak a suliban. Mindenképp nyomás van rajtunk. Előbb-utóbb így is, úgy is elfáradunk. Lehet, hogy a 8 általánosig jutunk, lehet, hogy sokdiplomások leszünk. Spirituális szempontból tökéletesen mindegy. A fejlődés a lényeg önmagunkhoz képest.

Biztos megfigyeltük már, hogy egy családban is lehetnek teljesen különbözőek a gyermekek. Pedig ugyanaz a genetika, ugyanaz a nevelés, mégis: már egész aprócska korukban mások az újszülöttek is. Mi más bennük? Már a testük is különböző. A habitusuk ugyancsak. Egyik érzékeny erre vagy arra, a másik nem. Az egyik jó alvó, a másik nem. Nagyobbacska korukban egyik egy kis angyal, a másik… hát nem  . Felnőtteknél is megfigyelhetjük, hogy TEST-VÉRek is teljesen különbözően tudnak reagálni egy-egy szituációra.

Ott tartunk most a gondolatmenetben, hogy van egy leszületés egy adott családba. Ennek az új emberkének vannak transzgenerációs ( családokon átívelő ) tapasztalatokkal teli hátizsákja. Egy túlélőkészlet. Mondhatnám ösztönös reakciónak annak függvényében, hogy Ő személy szerint egy családi sok-sok generációs mintából milyen megküzdési stratégiát hozott a vérében, a sejtjeiben a nehéz helyzetek kezelésére. Vajon miért hasonlítunk testalkatilag a szüleink valamelyikére? Vajon arcunk vonásai miért tükrözik őseinket? Mert ez az ALAPKÉSZLETünk testileg. Ezt ismerjük, ezt tudjuk, ez az anyag, a matéria a földi létben. Ez a megnyilvánulás. Ez a test. De a test nem robot. Ugyanakkor formálható, ha foglalkozol vele, ha EDZED például.

A lélek kérdését nem feszegetném. Legyen az a Te hited szerint kedves Olvasó. De tudod, hogy most van valaki Benned, aki meg tudja azt figyelni, hogy éppen hogy ülsz és hol vagy most, miközben olvasod e sorokat. Na ott keresgélj. Ő AZ! TE VAGY AZ! Az igazi TE . Aki a testedben lakik. Egyek vagytok. Ő a tapasztalatgyűjtő. Ő jött. A te ügyeskedésed majd karmikusan segíti a gyermekedet, unokádat, utódaidat. A te fejlődésed rájuk is hatni fog.

Tehát megszületéskor hozzuk a sejtemlékeinkben őseink sorsát, kacagását, könnycseppjeit, tapasztalatait. Ez az ALAPKÉSZLET LELKIleg. Ha elfogadjuk, hogy feladattal vagyunk itt, akkor biztosak lehetünk benne, hogy kapunk majd szép számmal megoldani valókat is. Sokszor olyanokat, melyeket őseink nem oldottak meg, így megörököltük őket. Van, aki többet, van, aki kevesebbet vállalt. Ezek a feladatok ritkán bejelentett témazárók. Nem lehet rá igazán felkészülni. De lehet olyan élet-tantárgy is, ahol csak meglepő röpdolgozatok vannak és nem azt tanítja a tanár, amiből a röpdolgozatot iratja. Valami régebbit kérdez. Vagy nehezet. Valami meglepőt. Mégis erős tollal vési be a naplóba az eredményt. Tehát lelkiled is EDZŐDHETÜNK.

Az, hogy egy váratlan, drámai megrázkódtatásra hogyan reagálunk zsigerből akkor, amikor azzal lelkileg egyedül érezzük magunkat, sokat elárul rólunk. Nincs jó vagy rossz. Egyéni megélés van. Megmutatja a stresszhelyzet, hogy hol vannak a lelki nyomógombjaink, mivel van fejlődnivalónk. Mire vagyunk kihegyezve. Mi az, ami kiveri a biztosítékot. Mert lehet, hogy ami nekem lelki fájdalom és nem alszom miatta, az Nálad semmiség. Pedig ugyanaz a szitu. Hiába mondom el, hogy mi történt velem ebben a krízisélményben, nem segít rajtam érdemben. Sőt, lehet, hogy nem is beszélek róla. Ha ez a fájdalom, megpróbáltatás megoldhatatlan és elfogadhatatlan számomra, akkor vívódni fogok belül. Őrlöm magam. Nem alszom. Sírok. Mérges vagyok. Csalódott vagyok. Fáj. FÉLEK valamitől. A lényeg, hogy őrült módon követeli az agyam a megoldást és kényszeres gondolkodásra serkent. Ilyenkor bejön az igazságérzet, a tét, a veszteség, sőt az ego és sok minden más kérdése is. Jaj de sok mindent kéne egyszerre leírnom. Most mégsem tehetem. Elveszne a fonál, amit remélem eddig tudtál követni.

Tehát az alapanyag a lelki hátizsák ( transzgenerációs minták ), a habitus, a választott személyiség-fejlődési sorsfeladatok és a test, mint anyag. A testet az agy vezérli. Van, amit automatikusan és van, amit az érzések váltanak ki. Mindig. Éjjel és nappal. Agy nélkül nincs élet. Elvesztett végtag nélkül van… Az agy a főnök. Az érzések jöhetnek konkrét élményből, a képzeletedből ( tehát figyeld min van a fókuszod ), külső ál-ingerekből pl. média és még az álmokból is. Sőt, ha belemélyedsz a Recall Healingbe, érdekes dolgok derülhetnek ki az őseidről is. Én ezt még nem mertem bevállalni. Elég, amit eddig tudok… 

A test mindenképp múlandó. Elfárad az anyag. A meg nem oldott lelki terhek azonban még kíméletlenebbül vágják a centit. A test az agytól kapja a tennivalót. Az agy a túlélésért mindent meg fog tenni. Ha kell tüdőszövetet szaporít, hogy több levegőt tudjál beszívni, mert mondjuk maszkot hordasz és már szenvedsz tőle… De akkor is, ha halálfélelmet érzel magad vagy más miatt. Tehát az agy a test szöveteivel babrál… Alig észrevehetően vagy akár halálosan… Egyenes arányban az egyénileg átélt megoldatlan vagy túl későn megoldott érzéshalmazokkal.

Az alapanyag sebezhetőbb, ha az érintettnek nincs igazán erős megküzdési, problémakezelési mintája a sejtjeiben ( így ő maga sem tud erről ). Például mindenki alkoholista a családban… Fejleszthető, de bizony kemény suli…Új sikerminták kialakításával óriási lépéseket lehet tenni.

Szintén hamarabb szed be az illető lelki fájdalmat, ha a habitusa érzékenyebb. Empatikusabb, beleérzőbb, túl lelkiismeretes, túl aggodalmaskodó, túlzott felelősséget vállaló, túl … és még sorolhatnám. Ez megint fejleszthető, ha az érintett rájön, változtatnia kell(ene). De mivel Ő jó, nem rosszalkodik, nem mond nemet, nem húz határokat, inkább szenved, de nem szól, önmagát hibáztatja, benne marad abban, amiből ki kéne lépnie, elviseli a bántást, utolsónak érzi magát, túlhajszolja magát, bizonyít.. mindezt sokszor a gyermekkorban MEG NEM KAPOTT SZERETETÉRT. Ám ha végre fel akar nőni, sikerül meglépnie a szükséges lépéseket neki is.

Aztán az sem mindegy, milyen sok és milyen mély sebet kapott Ő. A mély seb, mely gyakran fel van tépve, nagyon-nagyon nehezen gyógyul. És iszonyúan kínoz. Az ember fél változtatni. Inkább megfelelni akar. A szüleinek, a társadalomnak, a külvilágnak. És visszamegy önként a fájdalomért… Lehet, túl erős suliba jelentkezett…Sőt… Elég egy óriási seb, mely túl mélyre hatolt… Például a szívig…De lehet, hogy az EGO igazságkeresése még olyan elszánt, hogy képtelen megalkudni a belső békességért.

Minden megoldhatatlan, elfogadhatatlan, váratlan, drámai krízisélmény, melyet egyedül kell cipelnünk, az agyunkban lefotózható. Mert az agyi fotó egy lelki önéletrajz.

A természetben a gyenge, a puha, a lelkizős, a préda sajnos nem él túl. Mondjuk is sokszor, hogy farkastörvények uralkodnak a természetben. Sajnos igen. És mi emberek is természeti, biológiai lények vagyunk. A gondolkodási, döntési, lelkizési képességeink általában megkülönböztetnek minket az állatoktól. Az állatok megtanulják, mit hogy kell csinálni a túlélésért. Ahol nem jó nekik, továbbmennek. Mi nem mindig tudjuk ezt megtanulni őseinktől. Van, amikor pont szüleink nevelésének van katasztrofális eredménye, melyért megint csak nem szabad őket hibáztatni, hisz mi akartunk tapasztalni . Attól még nagyon megtelhet az érzelmi poharunk a gyermekkori fájdalommal és már csak egy utolsó csepp kell a pohárba a betegségig. Van, amikor nekünk kell rájönni erre-arra. És ez is nagyon kimerítő. Óriásikat lehet hibázni. Olyan végtelenül sokat lehet tűrni túl sokáig – megintcsak a SZERETETÉRT.

A ,,jó” ember is mást és mást jelenthet. Általában a ,,mindent a szívére vesz, jóakaratú, kedves, előzékeny, udvarias, empatikus, szófogadó, jófej stb. “ típusú embereket soroljuk ide. Aki fiatal és elmegy erről a földi síkról, lehet maradt volna még, ha NEM FARKASTÖRVÉNYEK uralkodtak volna. Ha nyugodtan élhetett volna. Ha engedett volna az igazából ( ilyenkor már nem soroljuk mindig a ,,jó” kategóriába az illetőt sajnot ). Ha nem érte volna az, ami érte, amit csak Ő TUDNA ELMONDANI… Sokszor viszik a sírba az igazi érzéseiket. Ezért nem lehet egy általános dolgot magyarázatként mondani, hogy miért pont ő, miért pont akkor, miért pont abban a betegségben vagy szituációban. Olyan sportos volt, egészségesen táplálkozott, rendes volt a családja, jól állt anyagilag… Elhiszem. De lehet, valamiről nem beszélt… AZ EGYÉNI MEGÉLÉS A KULCSA MINDENNEK. Az, ahogy a habitus, a lelki megélések, a neveltetés hatásai, az élet pofonjai az adott emberre hatnak. Csak Ő tudná elmondani… ha itt lenne  .

De nincs itt. Vagy mégis? Én hiszem, hogy a szívünkben itt vannak. Hiszem, hogy az öröm és boldogság akkor értékelhető és érezhető át igazán, ha már volt bánat és könnyek. Bárhogy is van, egy biztos: fiatalon is összegyűjthetünk egy életre való olyan megpróbáltatást, melyet lelkileg nem bírunk el. Mely minden percben bánt. Hasogat, fáj, őröl. Ez pedig égeti a gyertyát rendesen. A betegség tudata pedig tovább gyengít. Szerencsére az én szeretett hivatásom segít megérteni a testi tüneteket, hogy az érintett aktívan közreműködhessen a gyógyulásában. Így már sokkal-sokkal jobb a helyzet. Ha majd az orvoslásban is divat lesz lelkizni, akkor meg még nagyobbat haladunk a betegek öngyógyító képességeinek beindításához.

A gyermekek végzetes betegségei azt hiszem a legmegrendítőbbek. Nagyon kényes téma, így erről egyszer később fogok írni még, ha arra méltó kifejezéseket, szavakat tudok találni. Gondolatindítónak eme sorok is megfelelhetnek.

Két nagyon magas kor megért nagymamám az én szememben hősök voltak. Megtanultak túlélni. Nélkülözést, árvaságot, nevelőintézetet, cselédséget, három műszakos munkát, három gyermek felnevelését, családi nehézségeket, családtagok temetését… Nem értettem… Ők hogy??? Ők hogy ilyen erősek? Más az ő korosztályukban már rég nem élt. Aztán rájöttem, hogy ők MEGEDZŐDTEK. Mert ami nem öl meg, az megerősít. Gondoljunk a koncentrációs táborok túlélőire. Arányaiban abból a korosztályból nagyon sokan értek meg extra magas kort. Egyik nagymamám határozott, jókedélyű asszony volt, a másik egy szolgalelkű, beletörődő, nem lázadó. Végül is a lelki béke végigkísérte a mindennapjaikat. Vagy így, vagy úgy.

Kedves Olvasó, ha eljutottál idáig, biztos vannak gondolataid, szavaid, melyeket megosztanál. Bátorítalak, hogy tedd meg. Végy egy csomag zsebkendőt is magadhoz és sírj, amíg az jól esik. Aztán mint egy bárányfelhő, engedd el a bánatot és hagyd, hogy szálljon. Oda, ahol most dolga van. Azért, hogy a figyelmedet, szeretetedet oda tudd adni, ahol kérik. Ahol nem kérnek belőle, ott meg ne erőltesd. És a legfontosabb: MAGUNKAT SZERETNI ÉS TISZTELNI A LEGNAGYOBB JÓTETT. A következő generációnak így tudjuk megtanítani, hogy az öntisztelet, önszeretet az, ami nem enged méltatlan helyzetekben bennragadni, ami megtanít szelíden kommunikálni, dönteni, felelősséget vállalni, határokat húzni, megbocsátani, bízni, jelen lenni. Ez tanít meg minket arra, hogy az igazamat felcserélhetem a boldogságomra. Hogy súlyozok mi mit ér meg. Hogy megbocsátok magamnak és így másoknak is. Ez belül történik. Belül szeretem magam. Nagyon. Így tudom értékelni a jelent, a körülöttem élőket, a nehézségeket és az örömöket is. Tanítom és élem a szeretetet. Hiszem, hogy ez vezet egy szép, új világba. Gyere Te is! De hisz már jössz is, hisz elolvastad soraimat.

Köszönöm Neked. Legyen szívedben béke, és akiért könnyed hullt, legyen áldott odafönn. Elvégezte azt, amiért jött. Úgy, ahogy tudta. És ez így jó.

Szeretettel: Imelda

Az elmúlás legyen emberséges és méltó. Életünkben vannak nagy próbák. Hogy azok minél hamarabb rendeződjenek, találkozzunk a 2020-as évben is személyes 1 napos ismeretterjesztő napon Sopronban.

IDŐPONTOK 2020-BAN:

JÚLIUS 3, 18, 31.

AUGUSZTUS 15, 28.

SZEPTEMBER 12, 25.

OKTÓBER 10, 23.

NOVEMBER 7, 20.

DECEMBER 5, 18.

A képzések ára 15.000 Ft/nap, elsőre ismétlőknek félár, másodszorra ismétlőknek negyedár, azután örökre ingyenes nálam.

Regisztráció szükséges itt: https://imelda.booked4.us/public/