Kollégáim, barátaim, segítők, szakemberek

Ezen az oldalon olyan kedves szakembereket mutatok be, akik már ismerik a biológiai természettörvényeket. Miért fontos ez? Mert a kétszakaszúság ismerete alap a segítségnyújtásban. Annyi sarokpont van egy embernél, amire figyelni kell, ha kísérjük a fejlődését, tüneteinek alakulását. Például  a visszaesések elkerülése a lelki okok feltárása nélkül a vakszerencsén múlik. A szervezetünk kimerül, ha sokáig terheljük. A hatékony gyógyítás Dr. Hamer munkásságán alapul. Örömmel mutatom be tehát a kedves Kolleginákat, akik megértették és fontosnak tartják, hogy összetartsunk!

Ujfaludi Anna

Elsőként Újfaludi Anna Mindfulness – önismeret, meditáció, tudatosság tréner bemutatkozását olvashatjuk:

,,Már Buddha megállapította és a mai diagnosztikai eljárásokkal könnyedén bizonyították is, hogy minden amit a tudatunk érzékszerveinken keresztül tapasztal, amit látsz, vagy hallasz stb. kivált egy testi reakciót. Ezen kívül ami csak a gondolatinkban játszódik le, a belső drámák, fantáziák, aggodalmak is mind kiváltanak egy testi reakciót!

Mindenki ismeri azt az érzést, amikor valami miatt izgul, gyorsabban ver a szíve, enyhe nyomást érez a mellkas, a gyomor táján. Ezek a reakciók a valójában nagyon hasznos ősi ,,menekülj vagy harcolj” reflexből erednek. Mi is ez? Képzeld el, hogy sétálsz az erdőben, jön szembe egy medve, az agy utastást ad ki a szervezetednek, hogy azonnal termeljen stresszhormonokat, adrenalint, kortizolt, ezek hatására a  szíved erősebben ver, a pupillák kitágulnak, a légutak kinyílnak, így készen állsz arra, hogy vagy támadd meg a medvét, vagy menekülj. Ez persze nagyon szuper – ha tényleg az erdőben jön egy medve.

De ha a “medve” itt van bent? Ha a munkahelyen állandó stresszben vagy, esetleg otthon családi, párkapcsolati meg nem oldott konfliktus miatt mérgező hangulat uralkodik? H a bármi miatt szorongasz, félsz, akkor ez a készenléti helyzet állandósul és a testünk is egy állandó stresszben él.

A testünk tulajdonképpen folyamatosan jelez nekünk, mi van. Nem vesszük észre sokszor, vagy érzékeljük, de nem hallgatunk rá.

Imelda kurzusán olyan dolgokról tanultunk, amit én is nap mint nap kibeszélek klienseimmel, hogy a testi és lelki tünetek, érzések hogyan függnek össze a jelenben, vagy hogyan köthetők saját múltjukhoz. Az egyik módszer amivel dolgozom: a mindfulness (tudatos jelenlét) eszközeivel azt tanítom meg az embereknek, hogy hogyan tudatosítsák érzéseiket, melyek ez által kezelhetőbbé válnak, tehát kevésbé billentik ki őket az egyensúlyból, melyre mind vágyunk. A biologika alaptanfolyam nagyon érdekes volt,  megismertük a   konkrét, részletes összefüggéseket adott szervi és lelki történések között, a két napot nagyon meleg, baráti hangulatban eltöltve.

Minden út Rómába vezet, avagy sok sok módja van annak, hogy megtanuljuk kezelni, tudatosítani testi, lelki bajainkat, lehet terápiával, az önismeret növelésével, pszichodrámával, meditációval, biologika segítségével stb.

A lényeges az, hogy ha az ember észreveszi, hogy valami nem stimmel, hogy megrekedt, szorong, megoldatlannak tűnő helyzetbe került, minél előbb vegye kezébe az irányítást és bátran kérjen segítséget! Szeretettel várom tanácsadásra én is a szorongással, elakadt élethelyzettel, pánikkal, hangulati terhekkel küzdő nőket, férfiakat, párokat, ezen kívül felkészült vagyok a kismamák és anyukák szakmai támaszára, felkészítésére.”

Ujfaludi Anna elérhetősége: +36/70-4252820